Húsvét az Adrián

Nehézségi szint:

Nehézségi szint-02

Most, hogy nem márciusra esik a Húsvét, hanem április 2. felére, mit szólnál ha nem külön-külön és otthon ennénk a sonkát, hanem együtt és az Adria partján? A locsolkodás helyett pedig húznánk a gázt a Jadranska Magistrala-n, azaz a D8-as jelzésű, bitangjó tengerparti úton vagy a Kvarner-öböl valamelyik szigetén? Esténként pedig ott folytatnánk, ahol tavaly ősszel abbahagytuk. (Már nem is emlékszünk pontosan, hogy a 3. vagy a 4. sör következik?) 😀

Az 1000kanyar Túramotoros Egyesület alapszabályában rögzítettek értelmében, az Egyesület kizárólag a tagjai számára szervez túrákat, azaz a túráinkon való részvétel, (pártóli) tagviszonyhoz kötött. Ennek feltétele, az éves pártolói tagdíj befizetése, melynek mértéke 12.000.- Ft. (jelképes havi 1.000.- Ft) 
FONTOS, hogy az adott évben, ezt az összeget, csak az első túra alkalmával szükséges befizetned, illetve az is fontos, hogy ez csak Rád vonatkozik, az utasodra nem kell pártolói tagdíjat fizetni!

RÉSZVÉTELI DÍJ

elhelyezés
2 ágyas szobában

430 €

elhelyezés
1 ágyas szobában

540 €

részvételi díj
utasnak

320€

Részvételi díj tartalmazza:

Részvételi díj nem tartalmazza:

címszavakban

Résztvevők:
ZT - Mónika - Nyuszimotor
Ákos - Yam Tracer 9GT
Shreky - Suzuki DL 1000K6
Szabi - Bmw r1250
Jack - BMW S1000XR
Menyus - Suzuki DL1000
Liszti - Zsuzska - BMW R1200GS

Várólista:

a túra részletei

1. nap | Letenye - Crikvenica (370 km)

Letenyéről indítjuk a túrát és egyben a 2025-ös szezont. Egy rövid „eligazítás” után, rögtön motorra is pattanunk, hogy mielőbb kezdetét vegye az, amiről egész télen csak álmodoztunk. A célunk ugyan Horvátország, de mi mégis Inkább Szlovénia felé indulunk, hogy az unalmas autópálya helyett, inkább kellemesen kanyargós utakon haladjunk. Egy kényelmes ebédet követően, kora délután lépjük át a horvát határt, ahonnan a tengerparti szállásunkig még jó néhány kanyar vár ránk. Este aztán elszabadul a… fesztelen jó hangulat 🙂 és finom ételekkel, hideg sörökkel, nagy sztorizásokkal zárjuk a napot

2. nap | Crikvenica - Crikvenica (320 km)

Reggeli után, közelebbről is megnézzük, hogy mit láttunk a szállodánk teraszáról a víz túloldalán, vagyis bemotorozunk a Krk-szigetre és egészen a déli csücskéig meg sem állunk. Kávé + sütkérezés a parton, aztán irány a Cres-sziget. Persze nem úszva, hanem egy komp segítségével. Itt keresünk egy páratlan panorámájú helyet, ami véletlenül egybe esik Horvátország -talán- legkisebb településével. A Losinj-szigeten harapunk valamit ebédre, majd odacsapunk kicsit a hengerek közé, hogy elérjük a másik kompot, ami kivisz minket a szárazföldre. Innen már csak vissza kell jutnunk a szállásunkra és folytatódhat, ami az előző este félbe maradt.

3. nap | Crikvenica - Crikvenica (340 km)

Ezúttal ráérünk kényelmese(bbe)n elindulni, ugyanis ezen a napon nincs semmi, ami miatt időhöz lennénk kötve, így előbb alaposan bekajálunk a húsvéti sonkából; az a bizonyos D8 jelű út úgyis megvár… Az első kb. 70 km után, a kávénkat ráérősen kevergetjük majd a legújabb kedvenc teraszunkon, miközben próbáljuk beégetni a látványt az emlékezetünkbe vagy a telefon tárhelyére, pixelek formájában. Előre szólunk, hogy irgalmatlanul nehéz lesz onnan felállni! 😉 Ha mégis sikerül, akkor viszont folytatjuk a 2 keréken élvezkedést a Jadranska Magistrala-n, amit csak a gasztro élvezetek kedvéért szakítunk meg, egy adag isteni tintahal elfogyasztásának erejéig. Délután kifújjuk az órát rendesen ennek az imádott parti útnak és ha marad időnk, mutatunk egy olyan helyszínt, ahonnan még jó eséllyel nem láttad az Adriát. A „búcsúest” várhatóan a vidámságtól és a sörös poharak gyakori koccanásától lesz hangos. 🙂

4. nap | Crikvenica - Letenye (320 km)

Semmi sem tarthat örökké, mint ahogy ez a túra sem, így kénytelenek leszünk kicsekkolni a szállásunkról. Persze a túrának még messze nincs vége, hiszen Karlovacig olyan út vár ránk, ami garantálja a fülig vigyort. Na de haladjunk szép sorjában, mindenek előtt gondoskodnunk kell róla, hogy a túra hölgy résztvevői el ne hervadjanak, csak utána indulhatunk! 😉 Élvezetes utak, kellemes kanyarok, gyönyörű tájak, amit majd a „nem szeretjük” autópálya vált fel. Ez az ára annak, hogy mindenki időben haza tudjon érni. Még a határ előtt, a szokásos benzinkúton veszünk búcsút egymástól.

Foglalás az eseményre

Húsvét az Adrián

2025.04.18-21

.

SZABAD HELYEK: 5

The Húsvét az Adrián ticket is sold out. You can try another ticket or another date.

dátum

2025. április 18. - 21.

Helyszín

Letenye

Szervező

1000 KANYAR
Mobil
+36 30 397 5750
Jelentkezem