Faterok motoron – Alpoktól az Adriáig

Nehézségi szint:

Nehézségi szint-02

Kétség kívül, a tavalyi év legjobb, és minden idők -egyik- legjobb túrája volt az „apás túra”, amin apukák és gyermekeik vettek részt. Így nem is kérdés, hogy a tanév végeztével, idén is egy jó kis apa-lánya, apa-fia programmal, indítjuk a vakációt. A sikeres „receptúrán” pedig csak annyit változtattunk, hogy megfordítottuk az útvonalat. Szóval idén is lesz tengerparti puccos szálloda, motorozás 2.000m-en, buli az erdő közepén és vidámság minden mennyiségben. Ausztria, Olaszország, Szlovénia, Horvátország. Soroljuk még? Hozd a kölköt (vagy fűzd meg a fatert) és tartsatok velünk; jó móka lesz! 😉

Az 1000kanyar Túramotoros Egyesület alapszabályában rögzítettek értelmében, az Egyesület kizárólag a tagjai számára szervez túrákat, azaz a túráinkon való részvétel, (pártóli) tagviszonyhoz kötött. Ennek feltétele, az éves pártolói tagdíj befizetése, melynek mértéke 12.000.- Ft. (jelképes havi 1.000.- Ft) 
FONTOS, hogy az adott évben, ezt az összeget, csak az első túra alkalmával szükséges befizetned, illetve az is fontos, hogy ez csak Rád vonatkozik, az utasodra nem kell pártolói tagdíjat fizetni!

RÉSZVÉTELI DÍJ

elhelyezés
2 ágyas szobában

480 €


UTASNAK

370 €

Részvételi díj tartalmazza:

Részvételi díj nem tartalmazza:

címszavakban

Résztvevők:
Joc - Zsófi - Gelande Strasse 1250
Kawalaci - Kinga - V4
Geri - Adam - 900XR
Tamás - Zsófia - Kawasaki Versys 1000 SE
Frici - Gréti - Mini Riga
Bazsi - Leila - 1250GS
Zsolesz - Eszter - BMW R1250GS
Levi - Borbála - 1250 GSA
Tóni - Ágota - Triumph Tiger 1200 Explorer

Várólista:

túra részletei

1. nap Rábafüzes - Innerkrems (350 km)

Az indulással nem sokat vacakolunk, hiszen sokkal élvezetesebben is tölthetjük az időt, egy benzinkúton ácsorgásnál. Például motorozással. 🙂 Vagy kávézással-sütizéssel, miközben nézzük a hegyoldalban boldogan legelésző teheneket. Viszont ahol hegy van, ott kanyarnak is kell lennie, úgyhogy egész biztosan jó helyen járunk. 😉 Sőt, 2.000m-ig meg sem állunk, irány a Nockalmstraße; „Kaiser smarni”-ra fel! 😀 Innen már csak le kell ereszkednünk a hegyről és jöhet is a „jutalom a nap végén”, egy jó Stiegl sör formájában.

2. nap Innerkrems - Triglav (310 km)

Egy klasszikus osztrák reggeli után délnek fordulunk és a Nassfeld-hágón keresztül hagyjuk el Ausztriát. Az olasz oldalon – amennyiben a lurkók úgy döntenek- felvonóba ülünk és megnézzük a „BMW falut” és persze onnan a kilátást, amit „szarnak éppen nem mondanánk”. 😉 Aztán Szlovéniában végig motorozunk az Isonzó-völgyén, majd át a Vršič-hágón, le a Jasna-tóhoz, Bledi-tóhoz, ahonnan már csak pár kanyar a szállásunk. Na de micsoda pár kanyar lesz, ami felvisz minket, az erdő közepén lévő szállásunkig. Tökéletes lezárása lesz, ennek a parádés napnak. Ja nem, az a Laško pivo lesz.

3. nap Triglav - Rabac (340 km)

Reggel a Bohinj-tónál kezdünk. Nem csak azért, mert olyankor a legszebb, hanem mert közel leszünk hozzá. Utána megkeressük az összes kanyart, ami az Isztria irányába esik, (lesz belőle bőven) de ezúttal nem időzünk túl sokat sehol, hiszen utolsó estére, vár minket egy igényes tengerparti szálloda, stranddal és/vagy medencével, amit szeretnénk ki is használni. „Ott vagyunk már?”

4. nap Rabac - Letenye (360 km)

Minden túrán, minden utazásnál eljön a pillanat, amikor haza kell indulni; ezúttal sem lesz másképp. De előbb még alaposan lepusztítjuk a minden finomsággal gazdagon megrakott svédasztalt. Opatija után búcsút intünk a tengernekés a hegyek felé vesszük az irányt, hogy Karlovacig még motorozzunk egy szenzációsat. Az utolsó szakaszt sajnos kénytelenek leszünk autópályán megtenni, hogy időben hazaérhessen mindenki.

Foglalás az eseményre

Faterok motoron - Alpoktól az Adriáig

2025.06.27-30.

.

SZABAD HELYEK: 3

The Faterok motoron - Alpoktól az Adriáig ticket is sold out. You can try another ticket or another date.

dátum

2025. június 27. - 30.

Helyszín

Rábafüzes

Szervező

1000 KANYAR
Mobil
+36 30 397 5750
Jelentkezem