Ellentétek egy csomagban
Előre le kell szögeznem, hogy csak érdekességként írok róla pár sort, egyrészt nem vagyok hivatásos szakújságíró, nem gondolom, hogy egy merőben új megvilágításban tudnám bemutatni az eddigi tesztekhez képest és az idő / megtett kilométer sem indokol több oldalas tapasztalatcunamit. Továbbá az ilyen café-racer, retro motorok témájában sincs túl nagy múltam – így nagy összehasonlítási alapom sem volt, de a végeredmény egy egész kellemes kis motorozás lett.
Bár nem stílusom és különösebben közel sem érzem magamhoz az ilyen típusú motorokat, valamiért mégis megakad a szemem rajtuk, valószínűleg pont ugyan azért, amiért az old timer autókon is. Egy-egy letűnt kor, stílus újraélesztésekor mindig valamilyen meseszerű történetet képzel mögé az ember. Meglátok egy gyönyörű Pannoniát, Danuviát és átfut az agyamon egy jelenet, ahogy dédnagypapa a kantáros nadrágjában hátrasétál a dohos illatú pajtához, az ajtóra hajlított szög eltekerésével kitárja az öreg, nyikorgós ajtót, hogy a beszűrődő fénycsíkokban táncoló porszemek között megjelenjen egy ilyen öreg jóbarát, egy igazi veterán körvonala. Filmbe illő? Az én fejemben mindenképpen.
Legelső alkalommal a februárban rendezett svájci motorshow-n találkoztam vele, Zürichben. Az akkor készített fotóimat nem tudom visszakeresni, amit sajnálok mert egy igazán igényesen átépített, illetve inkább individualizált darab volt, többször is arra kerültem, mert minden alkalommal észrevettem valami újdonságot rajta. Nem találtam benne semmi különleges, égbekiáltó, extrém dolgot. Mégis SZÉP volt és a maga egyszerűen elegáns és stílusos kinézetével a kategóriáján belül számomra vitte a prímet, a sok agyontuningolt, bütykös gumival, félbe fűrészelt ülésekkel szerelt, „hővédő”-gatyamadzaggal körbetekert, csillámporos festékekkel nyakon öntött café racerekkel vagy más, ‘újragondolt’ retro és veterán gépekkel szemben. Pontosan azért, mert letisztult volt, régi -és mégis új.
Már ránézésre sejtettem, hogy a reggel 170 – este 169 centim lehetséges, hogy nem fogja engedni a teli talpas ‘földelést’, ami ráülve be is bizonyosodott (835mm gyári ülésmagasság), de egyáltalán nem zavart. Biztosan az is bele játszik, hogy Zéről is picit pipiskedve érek le, de az RS a szélesnek tűnő ülőfelület ellenére egész keskeny érzetet adott.
Nagyon kíváncsi voltam, Zé után milyen érzést fog nyújtani, bár nyilvánvaló volt számomra, hogy lévén nem vagyok profi, a szignifikáns különbségek után az apróságok felfedezéséhez kevés időm lesz. Ami azonnal szemet illetve combizmokat szúrt, hogy az RS a maga 215 kilójával (ja, annyi.) milyen jól belőtt súlyponttal rendelkezik, ugyanis egyáltalán nem tűnt annyinak. Zém tankolatlanul 210 kiló, nem vagyok egy botsáska testalkat, azért a kis úszógumi alá némi kraft is szorult belém, mégis van, hogy a tologatása vagy manőverezése közben elszisszentek a fogam között egy súlyemelős „öááá”-t. Itt nem igazán kellett erőlködnöm. A beröffentésnél megérkezik a következő ellentmondás : a mély hangjában ott van a rosszalkodás, amit ellensúlyoz a kifejezetten finom járása (meg a nézése, fuj). Az egyes fokozata rövidebbnek hat, mint amire számít az ember, viszont piros lámpához érkezve másodikban kis kuplunggal, a hátsó fékkel egyenesen tartva simán tudsz különböző kormányrángatós brake tánc manőverek nélkül, lassan gurulni vele.
Nagy kanyarvadászatot nem tudtam rendezni vele, viszont a körforgalmakban, éles fordulókban azonnal feltűnt, hogy ….. hogy nem is tűnt fel semmi!? Nem az a tipikus térdelős szerpentinezés az első ami eszembe jut róla, viszont ezt a motort konkrétan oda teszed ahová akarod. Billegés, csúszkálás nélkül teszi a dolgát, nem hajolsz ki, nem lógsz le, egyszerűen csak ülsz rajta és borogatod amennyire éppen megkívánja az ív és a tempó. Nyomatékkal el van látva, egy előzésnél sem tekertem el a kormányrudat kínomban, minden tempónak megvolt a maga sebességi fokozata, amiben húzott mint a ló. Ez nagyon nagyon tetszett benne. A másik, ami nagyon tetszett, a fék. Már nem emlékszem pontosan, hogy az első -természetesen forgalommentes szakaszon történő- satuzás után mi csúszott ki a számon, de lehet, hogy jobb is. Fog, ahogy és amikor kell. Komoly.
Pár száraz adatot azért összeszedtem:
- soros 4 henger, vízhűtés
- 6 sebességi fokozat, csúszókuplung
- 2 fokozatú kipörgésgátló
- 110 ló, 98 Nm
- 215 kg (tankolva)
- elöl 120/70R17 hátul 180/55R17
- elöl dupla (2x300mm, 2x2 dugattyú) hátul szimpla (1x220mm, 1 dugattyú) féktárcsa
Szélvédelem persze nuku, de 1. mire számít az ember 2. kit érdekel. (Én speciel most azt gondolom, nem a szélvédelem hiányát, hanem azt tudnám nehezen megszokni, hogy egy bejárati ajtó van a motorom fejidomjára szerelve). A műszercsoportban is szépen fonódik össze a krómkeretes analóg retró fordulatszám -és sebességmérő illetve a középen elhelyezett digitális kijelző.
Összességében az egész motor számomra kellemes meglepetés, tényleg ellentétek vonzása. Ugyanúgy el tudom képzelni „beugrom a városba” motornak, mint tengerparton élvezkedős gépnek. Nem dumál vissza, nem kérdez ki, egyszerűen csak teszi a dolgát. A technikai adottságai (Csúszókuplung, ABS, számomra átlagon felüli fékek, eltalált súlypont) simán képessé teszik arra, hogy egy osztrák vagy horvát szerpentinen az ember – ha a képességei és tehetsége megvan hozzá – mosolyogva döntögessen a sok helyi térdelős Rossi mögött…. vagy előtt, muhaha. Mindezt különösebb erőlködés nélkül. Ezekhez selymes ellentétként párosul az a zseniálisan újragondolt mégis a több, mint 30 évvel idősebb felmenőjére hajazó küllem (Kawasaki Z1 900), amitől nagyapáink szeme bepárásodna még ma is.
Köszönöm szépen a lehetőséget az Ivanics Motornak!
Tetszett 🙂
